A főváros és agglomerációjának együttműködési lehetőségeiről, a közös
problémákról, Budapest és a környező települések viszonyrendszeréről
tartanak ma egész napos szakmai konferenciát az Újvárosháza
dísztermében. A Budapest Agglomerációs Konferencia névre keresztelt
esemény a Fővárosi Önkormányzat, és a Magyar Tudományos Akadémia KRTK
Regionális Kutatások Intézete közös gyermeke.
Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes köszöntőjében elmondta: a
főváros és a körülötte elhelyezkedő települések nem élhetnek egymás
nélkül, sikerük azon múlik, milyen módon tudnak az itt élők
együttműködni. Hangsúlyozta, nemcsak a különböző szolgáltatások
igénybevétele, és a kulturális élet tekintetében van így, hanem
alátámasztják ezt az aktuális gazdasági trendek is. Mint minden
kapcsolatban, az ügyek intézésének, a problémák megoldásának alapvető
követelménye, hogy meghallgassuk egymást, figyelembe véve a másik
álláspontjait is.
A mai találkozó azzal a céllal jött létre, hogy a közös gondolkodást
elindítsa. A főpolgármester városfejlesztésért felelős helyettese
aláhúzta azt is, Budapest és a környező falvak és városok kölcsönösen
egymásra vannak utalva, együtt pedig olyan potenciált képesek kifejezni,
mely az ország gazdasági erejének negyedét foglalja magában. Szavait
összefoglalva: a főváros nem gyengébb, hanem erősebb lesz attól, hogy
komolyan veszi agglomerációját, és az ellentétek helyett az
együttműködés lehetőségeit keresi.
Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke rövid beszédében azt
hangsúlyozta: Budapest és az agglomeráció közös problémáiról, és az
együtt dolgozás lehetőségeiről, érdekes és kell beszélni, ebben pedig új
időknek kell kezdődnie. A közgyűlési elnök kijelentette, újra kell
gondolni a teljes relációrendszert, így a bizalmi viszonyok tekintetében
is komoly változásoknak kell következnie, mert az agglomeráció súlya
egyre nagyobb. Szerinte a problémás területeken, így az oktatás, a
közlekedés, az egészségügy szintjén új megoldásokat kell kialakítanunk,
hiszen mindannyian ebben vagyunk érdekeltek.
Horváth Gyula professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális
Kutatások Intézete igazgatója, harmadik megszólalóként megköszönte a
résztvevőknek, hogy együtt dolgozhatnak egy modern agglomeráció
kialakításáért. Emlékeztetett: az utóbbi 150 évben remek szakemberek
dolgoztak a fővárosért és az agglomerációért. Mint elmondta, több száz
publikáció készült itthon és külföldön a főváros és a budapesti
agglomeráció viszonyáról, melyek ennek a területnek a jó hírét
terjesztették el a nemzetközi regionális tudományos körökben.
Hangsúlyozta: a válság utáni társadalomirányítási kihívások a területre
alkalmazott új modellt követelnek, melyben az együttműködésnek, az
integrációnak rendkívüli jelentősége lesz. Versenyképes budapesti
agglomeráció nélkül Magyarország sem lehet versenyképes, ennek
megteremtéséhez pedig a hazai regionális tudomány minden segítséget meg
kíván adni.
A konferencián délelőtt előadást tartottak: Salamin Géza főosztályvezető, NGM; Magó Erzsébet osztályvezető, BM; Váradi Monika tudományos munkatárs, MTA; Szirmai Viktória tudományos tanácsadó, MTA; Gordos Tamás irodavezető, Pro Regio Ügynökség
Délutáni előadók: Schuchmann Péter ügyvezető, Pestterv; Pongrácz Katalin főosztályvezető, Fővárosi Önkormányzat; Vitézy Dávid vezérigazgató, Budapesti Közlekedési Központ (BKK); Koszorú Lajos ügyvezető, Város-Teampannon; Pápai Mihály elnök, FAÖT
Rosztov
2012. április 26.
Megjelent: observer.hu